Mielőtt aludnék kicsit délután, mepróbálom egy újabb bejegyzéssel marasztalásra és további drukkolásra bírni azt a fél marknyi csapatot, akiről tudjuk, hogy olvasssák a velünk kapcsolatos bejegyzéseket. Azért csak fél maroknyi, mert még jó sok ismerőst várunk ide a blogra. Lehet jártak már itt, de azért szeretnénk, ha néha nyomot hagyna magáról minden "előfizetőnk".

Tegnap délelőtt találkoztunk azzal a nővel, akinek hála most itt lehetünk. Jill egy angol egyszemélyes munkaközvetítő irodát vezet. Korábban bedolgozott más cégeknek, és mint kiderült, többször járt már Magyarországon. És még a hajót is ismeri! De ezeket a dolgokat soha nem említette e-mailben. Volt olyan alkalom, amikor fogászati kezelésre érkezett Magyarországra, volt amikor interjúk miatt és mogyoródi Forma-1 futamokon is előfordult már többször, legutóbb 2006-ban. Nagyon kedves és közvetlen volt. Gyorsan beszélt ugyan, de tisztán. Küldött egy szép kis dokumentumot, amely WRS, vagyis "Munkavállalói nyilvántartási rendszerbe" való regisztrálást jelent. Egyszeri díja 90font, és 1 évnyi munkavszony (akár több részletben) után már félig-meddig angol állampolgárok lehetnénk. Na jó, azért nem, de ingyenes kórházi ellátás, több illetméy és ellátmány járna nekünk. Mint kiderült több embert is szervezett már ide és a jelenlegi személyzet 5-6 tagja is az ő közreműködésével került ide. Többek között 2 lengyel a konyháról.

Ezek a lengyelek nem valami jófejek. Még az 1. nap, a "búcsúbulira" levittünk egy Magyarországról szóló színes kis prospektust, mert az ausztrálok érdeklődtek kis hazánk iránt. Tegnap lementünk a közös helységbe vacsorázni, és a kuka tetején találtuk meg. Kizárt dolog, hogy valamelyik ausztrál tette volna, ezeknek gyakorlatilag a tenyerükről lehetne enni. Inkább valamelyik szögletesfejű lengyel tehette ezt, azoktól pedig tányéron szoktuk kapni az ebédünket. Gyakorlatilag kidobták az országunkat! Méghogy "lengyel-magyar két jó barát"... Még vissza se köszönnek a műszak kezdetekor. Bezzeg ha valamelyik ausztrál sráccal a műszakod alatt nem találkozol kb 1 órán keresztül, és amikor legközelebb meglát, megkérdezi hogy vagy! Van kis különbség a két embertípus (nemzet) között.

Visszakanyarodva Jill közvetlenségére: mondta, hogy próbált már ő lengyeleket is olyan munkában mint amit mi is csinálunk az ausztrálokkal, de nem váltak be mert képtelenek voltak mosolyogni. Főzésben még úgy látszik jók. Meg magyar prospektusok kukábadobálásában is. Parasztok!

Próbálkozunk, próbálkozunk...

Szóval az nagy "búcsúparty" kutya fasza volt, nem tudják ezek... Az ausztrálok hívtak meg minket magukhoz, mert elmegy az egyik ausztrál lány. Odaértünk 11.30-ra, amikorra mindenki végez, erre a lány már aludt, és úgy kellett összekukázni a 2 srácot, akik meghívtak minket. Ausztrál borral és Baccardi-val kínáltak minket. Előbbi túl száraz volt, utóbbi pedig túl kevés. A beszélgetés során kiderült az abOriginal "australian feeling" mint nagy otthoni plázamárka egy nagy kamu. Azt se tudták mi ez. Ezzel a szóval az ottani őslakosokat értik, akik benszülöttfélék lehettek. Tehát ez náluk nem létező márka és ilyen néven senki meg nem venné ott. Erről ennyit.

Tegnap Juccnak, ma ebédidőben pedig már nekem is volt saját 7 asztalom, ahol egyedül vettük fel a rendeléseket - persze gyakran kér(t)ünk segítséget. Itt a "vásárnapi ebéd" nem ugyanaz a fogalom mint nálunk. Otthon összeül a (nagyobb értelemben vett) család, húsleves, zöldségek, szószok, rántotthúsok hada. Angliában ezt úgy hívják "Sunday Lunch", amit az emberek inkább nem otthon töltenek. Rengeteg foglalásuk szokott lenni és külön napi ételspecialitásaik. Az esetek többségében esznek egy főételt (ami tipikusan 2féle, de most még angolul se jutnak eszembe) és egy desszertet.
A másik furcsaság pedig, hogy ezt a helyet csak autóval lehet megközelíteni, nincs itt olyan tömegkzlekedési eszköz, ami megállna a környéken. És nem ritka, hogy az asztaltársaság összes tagja borozik. Megengedett az 1 pohár bor vezetés előtt. Egy időben nálunk is így volt, de már nem. Itt is van belőle bőven probléma állítólag.

Témábavág, és legalább kipróbálom. Egy angol közlekedésbiztonsággal kapcsolatos társadalmi célú hirdetés - "vezess lassan":
A linkelés csak metacafe-ról működik, youtube-ról nem, meg se tudunk nézni videókat ott. A videó pedig túl durva lett volna itt 3. bejegyzésben! :D

Folyt. köv.!

Hát igen, az első munkapunkon is túl vagyunk. Kipihenve a tegnapi nap fáradalmait kb 10 órás alvás után megkezdtük "1. tanóránkat", ahol megismerkedhettünk a staff többi tagjával illetve egy kedves ausztrál leányzó megmutatta, majd elmagyarázta az étlapot/itallapot/desszer lapot. Őszintén ezt nem lesz egyszerű betanulni, főleg a rengeteg ismeretlen ételnevektől ijedtünk meg. Ezután bekukkanthattunk a konyhába, majd leragadtunk egy hosszabb időre a bárpultba. Egyre több mindent ismertünk, tanultunk meg és mindenki nagyon segítőkészen állt hozzánk. De tényleg bármikor bármit kérdezhetünk a többiektől, mindig mosolyogva válaszolnak és segítenek. Mivel egy óriási lengyel vendég csoport érkezik holnap, ezért a fő előkészületben (pezsgős pohár "polírozás") is résztvettünk. Sőt már az italokat is ügyesen előkészítettük a többieknek, akik kivitték az asztalokhoz.

3-6ig egy rövid szünetünk volt, amit jól kihasználtunk, hiszen ellátogattunk 2 szimpi ausztrál sráccal egy benzinkúthoz. Ez azért közelinek nem mondható, de oda-vissza 1 órás egészségügyi sétába belefért. Egész baráti árakon tudtunk pár dolgot beszerezni.

Egy gyors estebéd,  pihi + skype után újra uniformisban jelentkeztünk az esti tanóránkra, ami már enyhe túlzással sem mondható elméletinek. Aktív tagjai lettünk a csapatnak. 1-1 tapasztalt 'kolléga' mellé osztottak minket, akikkel mindent közösen végeztünk. Már rendelést is vettünk fel és akár 6 fős asztalt is igyekeztünk KIVÁLÓan kiszolgálni. Azért is emeltem ki ezt a szót, hiszen a káromkodások mellett erre voltak az ausztrálok kíváncsiak magyarul. (Fasza). :) Az este elég pörgős volt, bár az itteniek szerint szerencsénk volt, mert sokkal többen is szoktak lenni ilyenkor. Mivel már elcsendesült a terep, nekünk sem maradt mit tenni, véget ért a meló.

Most kis pihi után staff bulira készülünk, hiszen az említett ausztrál leányzó holnap elhagyja a szállodát és a többiek készültek egy kis búcsúpartyval. Lehet az ő szobáját kapjuk majd meg pár nap múlva. Ami a Staff Houseban van, mint mindenkié. és nem is vészes, ma bekukkantunk az egyikbe. nagyon otthonos és szimpi volt.

A mai mulatságunkról holnap beszámolunk.

folyt.köv.

Kevés, vagy éppen semennyi alvás után találkoztunk Ferihegy 2B-n. Legnagyobb meglepetésünkre Matyi kijött a reptérre elbúcsúzni tőlünk. Köszi, jólesett!
Egy Boeing 737-700 típusú repülővel utaztunk Budapestről ide, Angliába.

A 7.20-as londoni malév járatra a becsekkolás könnyebben mint mint hittük, remek helyen ültünk a szárny mögött, a 16. sorban, az ablak mellett.

Óriási élmény volt mindkettőnknek a repülés. Kicsit valóban volt az elején az a vidámpark feeling, de nem volt annyira vészes mint sokan állítják. Mivel elég borult volt az idő, csak a Ferihegyi gyorsforgalmi út és környékét tudtuk megismerni, talán még mintha a Margitszigetet is láttuk volna halványan amikor belekerültünk a felhőkbe. De után már bekerült Tejszínhabországba, ahol aztán felkelt a Nap is.

Itt, a végtelen hómezőn szolgálták fel a reggelit. Mindenki hitegett minket, hogy "óh, csak egy kis kontinentális reggeli lesz", és még poénkodtam is, hogy én rántottát kérek. Erre csodák csodájára azt kaptunk, friss hatású minizsömlével, 0,1-es gyümölcsjoghurttal, vajjal és lekvárral.

Aztán felkínálta az idősebbik stewardess hölgy az üdítőzés lehetőségét, almalével küldtük le. Ezek után egy steward úr jött a "kávé/tea?" kérdésével, ahol mindketten a vízízű fekete mellett döntöttünk, majd azt ismét egy újabb pohár almalével öblítettük le. Szóval fogyasztottunk rendesen a pénzünkért! Ja, megemlíteném, hogy a Malévná történő állítólagos spórolás jogcímén fellép műanyag evőeszközök elmosása kitaláltság, ugyanis original csomagolású kék eszcájgot kaptunk.

Mivel mint már korábban sejtetni engedtem, elmaradt otthon az alvás, így kipróbáltam milyen is lehet ez kb 11km magasságban. Jó.

A 2 óra 10 perces út hála a kajálás és az élmények sokasága okán hamar eltűnt. Másfajta zöld színű mezőket tapasztaltunk a felhők alá süllyedés után a szigetországban. És csodálkoztunk a jobbkormányos autók körforgalomba való be- és kisorolásán.

A repülőgép szűkössége és mivel majdnem a leghátsó sorban ültünk, így türelmesen és utolsóként hagytuk el a fedélzetet.

 

Hosszú folyosók követték egymást, és eleinte még izgalommal, majd aggodalommal közeledtünk a csomagátvételhez. Mert mi van ha a bolyongásunk közepette már mindenki átvette a csomagját? Izzasztó és kényelmetlen fel- és lemozgólépcsőzések és mozgójárdázások váltakozása után végre megérkeztünk a futószalaghoz, ahonnan sérülésmentesen átvettük egyenmatricás bőröndjeinket.

Ezután már szerencsére bevásárlókocsira pakolhattuk a cumóinkat, megvettük a vonatjegyet és egy sofőr nélküli(!) felsővasúttal eljutottunk az állomáshoz.

A Reading-be tartó másfél órás vonatozás nagy részét alvással töltöttem. Érdekesek itt a vonatok. A peronon kb 1-2 percet tartózkodik, kb 5 percenként másik áll be és mégsincs késés. Sehol egy büdös csöves, az információs pultban nem egy életunt niemand ül az üvegkalitkája biztonságában, hanem egy félkör alakú nagyasztalnál egy elegáns, határozott fellépésű illető igazítja útba az illetőket az lcd kijelzők alatt. Sok dolga nincs, mert minden olyan egyértelműen és megfelelő helyen van kitáblázva. Reading-be érkezve napsütés fogadott minket.

Az állomáson már pár pakisztáni nigger ránk akarta tukmálni a Labera SIM kártáyikat. Mellébeszélés és parasztvakítás szagot éreztünk a levegőben, így nem foglalkoztunk a dologgal. Másrészt még otthon körbejártam az itteni mobilszolgáltaók honlapjait. Ugyanolyan taxik fogadják az érkezőket mint Londonban. Mivel azt tanácsolták, hogy így közelítsük meg a hotelt, kb 12 fontos áron, bepattantunk egybe. A szintén pakisztáni azt mondta, hogy az előtte levővel menjünk. Nem ismerte a helyet. Megkérdezett egy harmadikat a sorban. Szintén pakisztáni volt. Ő, sofőrünk és minimális tudásunk célállomásunkról sikert hozott. Úgy éreztem magam mint egy "Mundian tu bakke" videoklipben. Nagyon el van tévedve munkaadónk. Az általa mondott ár kb 10 éves korában lehetett. 26 font volt az út ára.

Átmenetileg egy vendégszobában fogunk lakni 3-4 napot, valamiért még várnunk kell. Talán mert dec1 környékén lépnek le azok, akik helyére jöttünk. Kitöltöttük a szerződéseket, megkaptuk az egyenpólót. Igen, az élére vasalt fekete nadrághoz póló. Jucc is inkább a fehér blúzok hadára számított. Egy ausztrál srác segtségével megismerkedtünk a staff házzal, bár konkrét szobába nem sikerült bepillantanunk, csak a közös helységet láttuk és a mosós helységet. Érkezésünk napja alkalmából választhattunk, hogy mit ennénk vacsorára. Ennek ellenére, egy íz nélküli kolbászkát ettünk, krumplipürével. Ilyen egy angol vacsora, nem "paprikáscsirkenokedlivel"-t vártunk, na.

Holnap 11-től a fiatal főnőkünk segítségével elkezdünk beilleszkedni. Addig meg marad az erőlködés! :)

Szerk.: A blog.hu és mi még nem igazán ismerkedtünk össze, a szétcsúszás, a hejesírási hibák, betűlemaradáso és beűtfelcserlések kijavítása holnapra marad.

Folyt. köv!