Kevés, vagy éppen semennyi alvás után találkoztunk Ferihegy 2B-n. Legnagyobb meglepetésünkre Matyi kijött a reptérre elbúcsúzni tőlünk. Köszi, jólesett!
Egy Boeing 737-700 típusú repülővel utaztunk Budapestről ide, Angliába.

A 7.20-as londoni malév járatra a becsekkolás könnyebben mint mint hittük, remek helyen ültünk a szárny mögött, a 16. sorban, az ablak mellett.

Óriási élmény volt mindkettőnknek a repülés. Kicsit valóban volt az elején az a vidámpark feeling, de nem volt annyira vészes mint sokan állítják. Mivel elég borult volt az idő, csak a Ferihegyi gyorsforgalmi út és környékét tudtuk megismerni, talán még mintha a Margitszigetet is láttuk volna halványan amikor belekerültünk a felhőkbe. De után már bekerült Tejszínhabországba, ahol aztán felkelt a Nap is.

Itt, a végtelen hómezőn szolgálták fel a reggelit. Mindenki hitegett minket, hogy "óh, csak egy kis kontinentális reggeli lesz", és még poénkodtam is, hogy én rántottát kérek. Erre csodák csodájára azt kaptunk, friss hatású minizsömlével, 0,1-es gyümölcsjoghurttal, vajjal és lekvárral.

Aztán felkínálta az idősebbik stewardess hölgy az üdítőzés lehetőségét, almalével küldtük le. Ezek után egy steward úr jött a "kávé/tea?" kérdésével, ahol mindketten a vízízű fekete mellett döntöttünk, majd azt ismét egy újabb pohár almalével öblítettük le. Szóval fogyasztottunk rendesen a pénzünkért! Ja, megemlíteném, hogy a Malévná történő állítólagos spórolás jogcímén fellép műanyag evőeszközök elmosása kitaláltság, ugyanis original csomagolású kék eszcájgot kaptunk.

Mivel mint már korábban sejtetni engedtem, elmaradt otthon az alvás, így kipróbáltam milyen is lehet ez kb 11km magasságban. Jó.

A 2 óra 10 perces út hála a kajálás és az élmények sokasága okán hamar eltűnt. Másfajta zöld színű mezőket tapasztaltunk a felhők alá süllyedés után a szigetországban. És csodálkoztunk a jobbkormányos autók körforgalomba való be- és kisorolásán.

A repülőgép szűkössége és mivel majdnem a leghátsó sorban ültünk, így türelmesen és utolsóként hagytuk el a fedélzetet.

 

Hosszú folyosók követték egymást, és eleinte még izgalommal, majd aggodalommal közeledtünk a csomagátvételhez. Mert mi van ha a bolyongásunk közepette már mindenki átvette a csomagját? Izzasztó és kényelmetlen fel- és lemozgólépcsőzések és mozgójárdázások váltakozása után végre megérkeztünk a futószalaghoz, ahonnan sérülésmentesen átvettük egyenmatricás bőröndjeinket.

Ezután már szerencsére bevásárlókocsira pakolhattuk a cumóinkat, megvettük a vonatjegyet és egy sofőr nélküli(!) felsővasúttal eljutottunk az állomáshoz.

A Reading-be tartó másfél órás vonatozás nagy részét alvással töltöttem. Érdekesek itt a vonatok. A peronon kb 1-2 percet tartózkodik, kb 5 percenként másik áll be és mégsincs késés. Sehol egy büdös csöves, az információs pultban nem egy életunt niemand ül az üvegkalitkája biztonságában, hanem egy félkör alakú nagyasztalnál egy elegáns, határozott fellépésű illető igazítja útba az illetőket az lcd kijelzők alatt. Sok dolga nincs, mert minden olyan egyértelműen és megfelelő helyen van kitáblázva. Reading-be érkezve napsütés fogadott minket.

Az állomáson már pár pakisztáni nigger ránk akarta tukmálni a Labera SIM kártáyikat. Mellébeszélés és parasztvakítás szagot éreztünk a levegőben, így nem foglalkoztunk a dologgal. Másrészt még otthon körbejártam az itteni mobilszolgáltaók honlapjait. Ugyanolyan taxik fogadják az érkezőket mint Londonban. Mivel azt tanácsolták, hogy így közelítsük meg a hotelt, kb 12 fontos áron, bepattantunk egybe. A szintén pakisztáni azt mondta, hogy az előtte levővel menjünk. Nem ismerte a helyet. Megkérdezett egy harmadikat a sorban. Szintén pakisztáni volt. Ő, sofőrünk és minimális tudásunk célállomásunkról sikert hozott. Úgy éreztem magam mint egy "Mundian tu bakke" videoklipben. Nagyon el van tévedve munkaadónk. Az általa mondott ár kb 10 éves korában lehetett. 26 font volt az út ára.

Átmenetileg egy vendégszobában fogunk lakni 3-4 napot, valamiért még várnunk kell. Talán mert dec1 környékén lépnek le azok, akik helyére jöttünk. Kitöltöttük a szerződéseket, megkaptuk az egyenpólót. Igen, az élére vasalt fekete nadrághoz póló. Jucc is inkább a fehér blúzok hadára számított. Egy ausztrál srác segtségével megismerkedtünk a staff házzal, bár konkrét szobába nem sikerült bepillantanunk, csak a közös helységet láttuk és a mosós helységet. Érkezésünk napja alkalmából választhattunk, hogy mit ennénk vacsorára. Ennek ellenére, egy íz nélküli kolbászkát ettünk, krumplipürével. Ilyen egy angol vacsora, nem "paprikáscsirkenokedlivel"-t vártunk, na.

Holnap 11-től a fiatal főnőkünk segítségével elkezdünk beilleszkedni. Addig meg marad az erőlködés! :)

Szerk.: A blog.hu és mi még nem igazán ismerkedtünk össze, a szétcsúszás, a hejesírási hibák, betűlemaradáso és beűtfelcserlések kijavítása holnapra marad.

Folyt. köv!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.