Múlt heti szabadnapunkon már nem fogadott annyira jó idő, de legalább nem esett az eső. Ebben az országban ez is elegendő. A prospektusuk elég magával ragadónak tűnt, meg amúgyis szeretjük az állatokat, így hát nekivágtunk. A bejáratnál érdeklődtünk "zoocsemege" felől, de azt válaszolta az úr, hogy ez nem egy olyan állatkert. Itt az a céljuk, hogy az állatok minél kevesebb alkalommal lépjenek kapcsolatba az emberekkel, és hasonló életkörülményeket szeretnének nekik biztosítani mintha a szabadban lennének. Ez szépen hangzott, valóban. A másik nagyon jó dolog ebben az állatkertben az volt, hogy nem egy városi állatkert, amit megszokhattunk, hanem nagyobb területen helyezkedik el az egész, így szélesebb járdák, nagyobb parkok fogadják a látogatókat és az állatok is nagyobb helyen szaladgálhatnak. Na ez azért nem volt teljesen igaz. És most jönnek a rosszak: szinte az összes állat füves területen volt, néhol semmi "szórakoztató" nem volt az állatoknak (értem ezalatt azt, hogy pl a tevének volt egy 30x30 méteres ketrece és kész). A kötöttpályás kisvasút miatt pár kerítést nem lehetett megközelíteni, a nem kötöttpályásat pedig egy traktor (frankón egy traktor) húzta. Ettől még Gyulán, vagy akár bátonyterenyei bányásznapon is jobb megoldásokat láttam. Nem volt se elefánt, se gorilla és csak egyetlen akvárium volt. Szóval a lényeg, hogy a budapesti jobb, nem kell mindig hátast dobni a "nagy nyugattól".
"A zebra füvet eszik... a zebra kakil...
a ganajtúró bogár feltekeri a kakit...
a petéiket a kakiba teszik... a lárvák kikelnek a kakiban...
a lárvák kakit esznek.
A denevérfülű rókák örömmel eszik meg ezeket a lárvákat.
Követik a zebrákat, mert ahol a zebra, ott a zebrakaki."
A képregénykiadóhoz nagyon hasonló nevű állatkertnek semmi köze Pókemberékhez.
Folyt. köv.!
Nemrég ellátogattunk kicsit délre tőlünk,a New Forestban található híres Beaulieuba (ejtsd: bjúli), aminek fő attrakciója a Nemzeti Autó Múzeum, tele több száz régi és "még régibb" autóval. A bejáratnál hatalmas sor fogadott, és a belépőjegy sem volt túl olcsó. De gondoltuk, biztos megéri majd. (utólag: nem igazán) Először is felültünk egy függő kisvonatra, amivel körbenézhettük az egész parkot felülről és még a múzeum épületébe is belestünk a vonatról.
Első utunk ezután a James Bond Kiállításhoz vezetett. Egész pontosan a filmekben szereplő autókat és motorokat lehet itt megnézni: Jaguár, Aston Martin, Lotus és a világ első jetskije. Peti anyukája kedvéért sok fotó készült a csodaautókról.
A filmsztár után következett a Múzeum, ami igencsak hasonlított a Budapesti Veterán Autókiállításra, amit októberben láttam. Bár itt nem találkoztunk trabanttal, csak főként angol és francia kocsikkal. A több mint 250 közül az egyik kedvencünk a "Vissza a jövőbe" film híressége, belül sok-sok kütyüvel.
Végül rátaláltunk a néhány Forma-1-es autóra is, pl. 1996-os Williams-Renault, amivel Damon Hill világbajnok lett.
Kirándulásunk végén a kert végében található Montagu család kastélyát is körbejártuk. A hölgy, aki üdvözölt bennünket, felajánlotta, hogy nyugodtan leülhetünk akármelyik székre a kastélyban. Nem tudom, hogy ez erre a piros kanapéra is vonatkozott-e, de mindenesetre kipróbáltam, amíg senki nem látott. :)
ui: folyt.köv.
Nekünk sajnos néha még erre a blogra sem, de akik ezt a videót készítették, biztos lefoglalták vele magukat egy darabig. Állítólag 1,300 képet nyomtattak ki hozzá, hogy megcsodlhassuk, ahogy a farkas kergeti a malacot.
folyt. köv.!
Közvetlen szomszédságunkban nem kisebb személyiség lakik mint maga a helyi duke. Vagy lord. Vagy mindkettő. A lényeg az, hogy helyi kiskirályt jelent, vagyonos, és a környékbeliek többsége kedveli őt. Ha kedve tartja, akkor még a parlamentbe is elmehet. Húsvét környékén nyitva állt, és abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy be is mehettünk. Ő maga itt lakik, de erre az időre "szabira" ment. Kicsit nézelődtünk a kertjében, aztán bementünk a házba is. Egy szörnyen unalmas másfél órás idegenvezetés során hallhattuk (szinte) az összes látott festmény és bútor eredetét. Bent nem lehetett fotózni, szóval álljon itt pár kép a kertről.
Nem rosszból, de kívülről úgy néz ki mint kb a hatvani vasútállomás fénykorában. Állítólag csak azért maradt ilyen, mert van egy háza Londonban, és ez pedig csak egy "víkendház" maradt. Pedig a tervek szerint még a Blenheim Palace-t is lepipálta volna.
Portsmouth - 2009. április 8.
Címkék: utazás kirándulás szabadnap portsmouth fényképek
2009.04.15. 17:23
Na ez a kirándulás igazán jóra sikerült! Időben indultunk, menet közben az időjárás is mellénk állt, pedig elég borús idők voltak előtte pár nappal.
Maga a város Anglia déli partjánál fekszik, az ország második legforgalmasabb kikötője Dover után. Kiemelt turisztikai látványosságai, hogy innen indult pl a Mary Rose (VIII. Henrik zászlóshajója), több hadihajó is itt parkol és pár éve átadták a Spinnaker Tower-t.
Na de akkor szépen sorban.
Szerencsénkre a kikötőhöz nagyon közel tudtunk parkolni, így pár lépéssel később már a turisztikai forgalomban találhattuk magunkat. A kikötőt az elmúlt pár évben mondhatni a kor követelményeinek megfelően újjáépítették. Modern lett persze, de nem ízléstelenül hivalkodó. Itt található például egy udvarszerű bevásárlóközpont, tele ruhákkal és turistacsalogató apróságokkal.
A parton már elénk tárulnak az éttermek gyönyörű kilátással a tengerre, és hajók sok-sok árbóca.
Egy 1 órás hajós kikötőtúrával kezdtünk, ahol elmentünk több híres, csatákat is megjárt angol hadihajók és történelmi jelentőségű régi hajók mellett.
És itt van a parton, a 2005 októberében átadott Spinnaker Tower. A torony 170 m magas, magasabb mint a London Eye. Maga a lift kevesebb mint fél perc alatt felvisz, de állítólag az átadás után jó pár hónapig nem működött, és csak gyalog lehetett fölmenni. Az alakja a szélben megkapaszkodott árbócot és vitorlát jelképezi. A hasonlóság a Dubai-i Burj al Arab-hoz vitathatatlan.
Az első emeleten található állítólag Európa legnagyobb üveg padlója. (De tudnak ők arról, hogy a Westend-ben is van? A látvány nyilván jobb volt itt.)
Ez nem saját kép, de így néz ki belülről, hogy jobban el lehessen képzelni.
Egyszer fent.
Egyszer lent.
És végül 2 művészfotó:
Középen az üveglap.
Mindezek után még volt egy kis időnk, és sétálgattunk a parton, ettünk egy hangulatos helyen hamburgert, és elnyaltunk egy fagylaltot.
Ui.: Következő állomás Beaulieu!
Folyt. köv.!
Utolsó kommentek