Találtam egy érdekességet a neten, gondoltam megosztom.
Főbb állomások:
1969. szeptember 2.; A kaliforniai UCLA egyetemen Leonard Kleinrock és maroknyi csapata több év fejlesztés és kísérletezés után sikeresen összekötött két fél szoba méretű komputert, amelyek között megtörtént az első primitív adatátvitel.
1970. január Létrejött az Arpanet, az első katonai komputerhálózat.
1971 Az első teljes szövegfájl, amely két gép között közlekedett, az amerikai Függetlenségi nyilatkozat volt.
1972 Ray Tomlinson bevezette az e-mail fogalmát, felhasználva a kukac (@) jelet.
1973 Az első kapcsolatot két kontinens között, Amerika és Anglia között.
1974 Bevezették a központosítatlan hálózatot, az igazi világhálórendszert.
1978 Megjelent az első spam, vagyis e-mail hirdetés; mai nevén levélszemét.
1982 Scott Fahlman komputerszakember először alkotta meg a :) (mosoly) jelet, amit vicc után biggyesztett.
1983 Bevezették a domainnév fogalmát, a site-ok kizárólagos elnevezését.
1988 Megjelent az első internetes féreg, ami több ezer hálózati felhasználó gépét tette tönkre.
1989 A nagy áttörés! Az internet a lakosság számára is elérhetővé vált. Tim Berners-Lee megalapította a world-wide-webet (www).
1990 Megszületett Archie, az első internetes keresőprogram.
1991 A felhasználók száma elérte az egymilliót, és napról napra növekszik.
1992 Megalakult az első bostoni kódfeltörő, hackertársaság, azóta nincs biztonságban egyetlen levél sem.
1994 Életre kelt a Yahoo! internetkalauz.
1995 Megalakult az Amazon. com, a világ legnagyobb internetes könyváruháza.
1998 Létrejött a Google.
1999 Az első fájlcserélő rendszer, ami lehetővé tette zeneszámok, dalok le- és feltöltését, és örökre megváltoztatta a zeneipart. Az internetfelhasználók száma átlépte a 250 milliót.
2001 Megalapították a Wikipédia enciklopédiát.
2002 Megalakult a SETI, a földönkívülieket figyelő világszervezet internetes hálózata. Az internetfelhasználók száma 500 millió.
2004 Mark Zuckerberg, elsőéves egyetemi hallgató megalapította a Facebookot, ami internetes közösségi portálok egész forradalmát indította el.
2005 Elindult a Youtube, a világ legnagyobb videomegosztó fájlja, ami sok hírességnek okozott már fejtörést az ellenőrizhetetlenül és sokszor illegálisan terjesztett magánvideók miatt.
2006 Az internetfelhasználók száma átlépte az egymilliárdot.
2007 Az Apple piacra dobta az iPhone-t, amellyel a világháló egy telefon méretű készülékkel bárhol, bárhonnan elérhető.
2009 Az internet jelenleg 1,4 milliárd felhasználót számlál, s a fejlődésnek még koránt sincs vége...
Magyarország:
Kevesen tudják, de hazánk élen járt az internetezésben. A világ 563. internetes honlapját nálunk szerkesztették, a website-ot Máray Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem munkatársa készítette el 1993-ban, ez nem csak Magyarország, de Kelet-Európa első honlapja volt. Napjainkban mintegy 2,2 millió felhasználót számlál nemzetünk, ez arányaiban messze elmarad a nyugat-európai átlagtól. A felnőtt lakosság több mint fele még ma sem használja, a 65 év feletti korosztálynak pedig mindössze huszada ismeri a netet. Pedig idehaza 55 internetszolgáltató működik, ráadásul egyre nagyobb adatátviteli sebességgel, egyre olcsóbban, alig 2-3 ezer forintért nyújtva szolgáltatásukat.
4 nap Párizsban - 1. rész
Címkék: utazás párizs szabadság kirándulás torony fényképek eiffel diadalív
2009.10.07. 02:41
Elérkeztünk az extrém bejegyzés megszületéséhez!
A múlt héten 4 nap erejéig újra a kontinensre léptünk, vonattal elhagytuk Angliát. Mégpedig meg sem álltunk Párizsig... igen az igaziig, a francia fővárosig, PÁRIZSig!
Kezdjük is az elejéről. Hogy is kerültünk oda?
Még nyár elején Carolyn ajánlotta, hogy az Eurostar-nak szuper kedvezményei vannak, kérjünk pár szabadnapot és látogassunk el Párizsba. Egész olcsón kinálnak utazást vonattal (ami 300 km/h sebességgel megy) és hozzá szállást. Találtunk is az egyik napilapban egy akciós ajánlatot, gyorsan szabadságot kértünk és lefoglaltuk interneten. Majd 4 hét várakozás, készülődés után múlt héten elutaztunk. Persze azért igazi felkészült turistaként indultunk útnak: franció turistaszótárral, fényképezőgép-állvánnyal, látnivalók tervével, gps-szel, új hátizsákkal, új cipőben és fodrászkodás után. :)
1. nap: Mivel minél jobban ki szerettük volna használni ezt a pár napot, már korán reggel útra keltünk. Eltaxiztunk Readingbe a helyi sofőrrel, majd fél óra vonatozás Londonba, amit kis metrózás követett az Eurostar pályaudvarára (St.Pancras). Itt aztán mintha egy reptéren lettünk volna, főleg a biztonsági követelmények ugyanazok: csomagátvizsgálás, sípoló kapu, útlevélellenőrzés. A sok procedúra után kicsit több mint 2 óra vonatozás következett, ebből 20 percet töltöttünk a "tengerben". Az eszméletlen sebességet egy képpel is tudjuk bizonyítani.
Párizs északi pályaudvarára érkeztünk, ahol gyorsan be is szereztünk egy korlátan utazásra szóló bérletet erre a pár napra, névszerint "Paris Visit Card"-ot. Szerintem ezzel a legjobb utazgatni, hiszen szuper a metróhálózat 16 vonallal, és ezen kívül még a buszokra és a helyi hév-re is érvényes. Talán még az ára sem volt vészes. Szóval metróval közelítettük meg a szállodánkat, ami térképen kicsit közelebbnek tűnt az Eiffel toronyhoz, mint valójában. Igazából, egyik este legyalogoltuk, fél óra séta. Kedves és csendes környéken volt, bár egy kevésbé kedves recepciós fogadott bennünket, aki a szobaszámon kívül nem mondott semmit, csak átadta a kulcskártyát. Azért a reggeliről és az internetről kibökhetett volna valamit kérdezés nélkül is. Na mindegy, a szoba nagyon tetszett mindkettőnknek és a reggelik is frissek, háziasak, finomak voltak. Sőt igazi otthoni hangulata volt: friss baguette, croissant, vaj, lekvár, kukoricapehely és a kávé, aminek végre normális otthoni íze volt, nem olyan mosogatólé, mint Angliában.
Gyors lepakolás, átöltözés után máris nyakunkba vettük a várost. Lesétáltunk a Szajnáig, közben ebéd után nézve. Annyira más volt, mint az angol városok: pici utcák, minden sarkon bisztró vagy étterem, nagyon hasonló Budapestre is, főleg az épületek. Sokkal szimpibb, mint London. Szóval délután 4-5 körül nem találtunk könnyen ebédet, mert általában bezárnak az éttermek délutánra, vagy nem szolgálnak ételt ilyenkor. A séta közben már egész messziről megláttuk az Eiffel tornyot. :) Gyors döntés: még ma megnézzük közelről is. Nem bántuk meg, hiszen gyönyörű egy építmény, valóban. Alig tudtam betelni vele, főleg egész közelről, a lábától bámulva. Nem mentünk fel, de elterveztük, hogy éjjel is megnézzük majd kivilágítva (és persze gyönyörű képeket is készítünk), valamint nappal felmegyünk a tetejéig. Erről majd később.
Hazaérve a kis túráról újra valami étel után néztünk a környéken, amit egy olasz-francia hangulatos kis étteremben fogyasztottunk el. Az első napot igazán hosszúnak éreztük, és hulla-fáradtan dőltünk ágynak a késői vacsora után.
2. nap: A reggeli után megterveztük térképen az aznapi túrát a még Angliában összállított jegyzeteimből. Hihetetlen, de nagyon sok mindent sikerült besűrítenünk végül erre a napra. Kezdjük is a délelőttöt a legmesszebbi ponttal, a La Defense üzleti negyedben található Grand Arché-val. Ez tulajdonképpen egy órási, irodaháznyi kocka az irodaházak között a Champs-Elysse folytatásában. Itt még egész hűvös és borús időnk volt, akárcsak a következő napok délelőttjein, de szerencsére délutánra mindig volt napsütés bőven. Pár kép a kockáról és egy újj-szoborról :), és már indultunk is tovább metróval a Diadalívhez, az egyik nagy kedvencünkhöz. Itt egész sok időt töltöttünk fényképezéssel, majd felmásztunk lépcsőn a tetejére (szerencsére ingyen, hiszen Párizsban Eu-s 26 év alatti fiatalok egy csomó helyre ingyen léphetnek be). A Diadalívről röviden: 12 sugárút fut itt össze és tulajdonképpen ez egy óriási körforgalom, amiben örült módon közlekednek a franciák. Nagyon sok sávban haladnak az autók, motorosok felfestés nélkül, és mégsincs baleset. A tetején sétáltunk, elnéztünk egyik irányba a "kockáig", másik irányba pedig Louvre-ig végig a Champs-Elyssen, és láttuk az Eiffel tornyot is újra. Fotózkodás, napozás, magyar hangok után lementünk a föld alá. Elmetróztunk a Louvre előtt rövid sétával található Concorde térre, az emlékműhöz és a szökőkutakhoz. Innen egy fincsi utcai sajtos hot-doggal a kezünkben irány a Louvre a Tülériák kerten át. A medence körül vicces-arcos kiállítás volt, amikkel pózoltunk is. A park végében pici Diadalívvel találkoztunk, majd a Louvre múzeum üveg-piramisaihoz érkeztünk. A múzeumba szintén ingyen mehettünk be és még nem is kellett sokat sorban állni. Bár már ekkor este 6 volt, kb 3 órát szántunk rá. (11ig nyitva volt) Talán, ha igazán műértők vagyunk egy teljes nap sem lett volna elég bejárni az egészet, olyan óriási volt. Mi a kötelezőket vettük először célba: Mona Lisa, Milói Vénusz, majd minden más, úgy mint Szfinx, múmiák, Hamurappi törvényoszlop és sok egyéb. Kissé fáradtan befejeztük a múzeumi körutat és még hazaindulás előtt Peti igazi profi fotókat készített a kivilágított piramisról kívülről.
A szállodához vezető úton betértünk egy kínaiba, ahonnan finom vacsorát vittünk fel a szobánkba.
Az 1-2. nap galériája a képre kattintva:
Folyt. köv.!
Sokkoló/vicces bevásárlás - avagy szesztilalom a helyi Tesco-ban
Címkék: sör tesco bevásárlás személyi
2009.10.06. 14:19
Nem is olyan régen Tommal elugrottunk reggeli után a Tescoba venni 1-2 dolgot. A legutóbbi alkalommal kaptunk olyan vouchereket, amivel 5 fontért 18 sört (18 Stella, vagy Becks = kb. 1500 Ft) lehet venni. Ezt Tom ki is akarta használni. Ő fizetett a saját dolgaiért, egy másik kasszánál mi is fizettünk a dolgainkért, a söröket a mi áruinkhoz tettük fel a futószalag végére. Tom jött segíteni nekünk szatyrokba pakolni. A legújabb szabályok szerint, ha a pénztáros szerint nem nézel ki 25(!)-nek (eddig 21 volt), elkérheti a személyidet és te meg ne haragudj meg érte. Én és Peti megmutattuk, csak a leányzó (aki még nálunk is fiatalabb volt) látta, hogy ez az ausztrál srác meg segít nekünk a csomagolásnál, ezért tőle is elkérte. Ám a személyi igazolványa hiányában nem vehettük meg a sört, hiszen ő akár kiskorú is lehetne - amúgy már 29 is elmúlt! Már ez is vicces, hiszen ha pl. egy fiatalabb testvéreddel mész el bevásárolni és van alkohol a kosaradban, nem veheted meg, mert ő nincs 18! Ha persze kisgyerekkel vagy - állításuk szerint -,az teljesen más. Szóval mérgelődtünk/nevettünk egyet, és hazajöttünk, mert a kollégánknak dolgozni kellett.
Délután elugrottunk a legközelebbi orvosi rendelőbe beregisztrálni, majd utána visszamentünk sört venni, még 1 dobozzal a főnökeinknek is. Ekkor már csak mi ketten álltunk direkt ugyanannál a kasszásnál sorba 2 dobozzal és személyivel a kézben, büszkén lobogtatva. A lány már előre kiszúrt bennünket és hívta a főnökét, aki megtagadta, hogy megvegyük a söröket. ????? Az ok: tudja, hogy 2órával előtte is ott voltunk egy olyan fiatallal, akinél nem volt személyi, vagyis kétséget kizáróan neki vesszük és ők biztosak benne, hogy Tom nincs 25 sem. Erre Peti: "This is fuckin' ridiculous!" mondatára a nő felkapta a dobozt a futószalagról és elviharzott. Otthagytuk az egészet és még nagyobbat nevetve/ bosszankodva eljöttünk.
Persze, ha már beigértük a kollégáknak, nem akartuk feladni. Egy másik közeli Tesco-ban gond nélkül megvettük a 2 óriás doboz Stellát és még igazolványt sem kértek. :D
Ezért megharcoltunk
Híreket mondunk - 2009. agusztus. EZ IS ANGLA!
Címkék: utazás kirándulás szabadnap fényképek bournemouth
2009.09.03. 10:14
Gabesz kérésére :)
(a bejegyzés már kész volt, csak még a képeket variáltuk, ezért publikáltuk csak ma, vagyis 11-én)
Hihetetlen, de ez is Anglia!
Végre ide is eljött a nyár, ugyan csak 1 napra... de szerencsére a szabadnapunkra esett. Előtte már napokkal hallottuk, h tikkasztó hőség, meg hőségriadó várható! Maximum 30 fok - ez itt már igazi kánikula. Szóval elautókáztunk Bournemouth-ba a homokos tengerpartra. Egész közel volt, csak az óriási forgalom miatt a kb másfél órás utat bő 2 óra alatt tudtuk le (olyan volt a forgalom mint egy melegy nyári vasárnap este Budapest felé az M7-esen, csak itt szerdára esett) és további 1órán át kerestünk parkolóhelyet. Végül ingyen parkoltunk, közel a parthoz.
Ezek szó szerint csak ladikok voltak a többihez képest
Ahogy sétáltunk a partra, egyre izgatottabb voltam, hiszen rég nem jártam igazi tengerparton (3éve Korfun) és őszintén nem is gondoltuk volna, hogy ennyire szuper lesz.
Mindenki ilyen színes szélfogóval tolta
A helyi Miccs Bjúkenen
Bícs
Rengeteg ember a beach-en és a vízben. Mi meg a fürdőrucit is itthon hagytuk, mondván nem lesz rá szükség - ezt a problémát aztán gyorsan orvosoltam egy új darabbal. :)
Nap(fürdő)ruha
Szaladó kutya
Barátkozó kutyák
Nem is nyaraló, inkább csak egy konhyahelyiség
Fish&Chips, Jégkrém, kisbolt
Valódi nyaralás volt ez a nap: sok-sok napozással, pici fürdéssel (térdig) a 17fokos (!) vízben, jégkrémmel és a végén képeslap-vásárlással. :) Sajna a hazaút több mint 3 órásra húzódott (ebből az első 25 km-t kb 2 óra alatt) pici pihenővel, hiszen mindenki ugyanazt a pályát választotta hazafelé, szóval sokat kellett araszolnunk a forgalomban. De ezt leszámítva, angliai kalandunk egyik LEGJOBB szabadnapja volt ez a kiruccanás.
Ennyire kék volt az ég!
Kerti parti
A múltkor beharangozott esti sütögetés sem volt rossz. Természetesen Peti, mint a főszervező kiplakátolta a hírt a konyhában, majd összeszedte a bevásárlásra a pénzt, és az előző nap megvettünk mindent a Morrisons-ban. Széles választékot tálaltunk és még egy kis welcome drinkre is futotta a közösből. Menü: hamburger, kolbász, steak, lazac, köretként sok-sok finom saláta és szósz. Italok: a megszokott sör, bacardi és bor mellé nagy adag Pimm's-et készítettem. Ez az angolok népszerű nyári itala. Igazából egy koktél, pontosabban egy bólé-féle: Pimm's (fűszeres, citrusos likőr) sok limonádéval, és rengeteg féle gyümölccsel, úgy mint narancs, citrom, lime, eper, mentalevél és meglepően uborka-darabok is ízesítik. Nekem nagy kedvencem lett és a többiek sem panaszkodtak.
Az eredetileg csak kollégákat invitáló bulira, végül kevés kolléga és pár külsős emberke érkezett, azért jól éreztük magunkat. Carolyn-nal, a férjével, Tommal és Kasiaval (lengyel leányzó, Tom szerelme, a nyári szünetben dolgozott velünk) hajnali 3ig beszélgettünk, melegedtünk a grill mellett.
A személyzet dologhoz még annyit, hogy volt idő amíg borzalmas volt itt a viszonyunk a kollégákkal, ez mostanra azért javult. Sőt, azon kollégák, akikkel javult, egy részük már el is ment innen, vagy éppen nagyon elvágyódnak innen. Tehát a hullámvasút most éppen kicsit lefelé ível ezügyben. Volt idő, hogy nem is hittük volna, hogy majd a munkatársakkal fogunk zárás után mulatni menni - ennek ellenére ez megtörtént 3 alkalommal is és többé-kevésbé jól is sikerültek.
Ui: hamarosan extrém bejegyzés várható, hiszen kértünk pár szabadnapot szeptemberre, amikor is ellátogatunk ******-ba!!! ;)
Híreket mondunk - 2009. július
Címkék: utazás xbox london wii kirándulás szabadnap fényképek crawley
2009.08.04. 17:02
Kirándulás London-ban: Egy félig hirtelen ötlettől vezérelve még anno július idusán (15-én) elvonatoztunk London-ba, hogy ott majd jól eltöltjük az időt - kiegészülve Jucc unokatestvérével, Lacccival. Kis késéssel meg is érkezett a Waterloo pályaudvarra, ahonnan elsétáltunk a London Eye-on keresztül a Westminster hídig. Utunk során 1-2 kivétellel hülyébbnél hülyébb mutatványosok követték egymást.
Vettünk egy londoni kombinált városnéző jegyet, mert a Juccanó nagyon szeretett volna ilyet. :) 24 órán keresztül érvényes a jegy a 3 különböző körútvonalon közlekedő, egymást 10 percenként követő emeletes buszokra, és a félóránként közlekedő sétahajókra. Elbuszoztunk a Tower Bridge-ig, ahol átszálltunk a hajóra, amely Greenwich-ben kötött ki velünk. Megnéztük a szokásos 0. hosszúsági kört, majd estebédeltünk egy spanyol étteremben. Visszahajóztunk a belvárosig, aztán különböző céloktól vezérelve meglátogattuk gyalogosan a Trafalgar Square-t, Piccadily Circus-t.
Ezután jött az őrült ötlet, hogy nézzük meg a Transformers 2-t az IMax-ben. Így is tettünk, csak így buktuk az aznapi retúrjegyünket, és necces volt, hogy mit teszünk majd a mozi és a másnapi legkorábbi vonat között. Persze mondanom sem kell, nem ijedtünk meg, a mozi baromi jó volt és utána is jól alakultak a dolgok. Laci barátaihoz éjszakaibuszoztunk, ahol másnap felkelve úgy köszöntött minket az ottlakó magyar lány, mintha legalábbis egy körúti lakásban ébredtünk volna mindannyian. Ellenben Gyuri az órásmester még reggelivel is próbált minket marasztalni, de ellenáltunk a kísértésnek, nem akartunk zavart kelteni. Lacitól elköszöntünk, és innentől édeskettesben folytattuk a kirándulást.
Mint már említettem 24 órás volt a jegyünk, és ezt ki is használtuk. Még éppenhogy fel tudtunk szállni egy buszra az érvényességi időn belül (bár azért sportot nem űztek a jegyellenőrzésből, de jobb volt biztosra menni), amely busz menet közben csúnyán eltévedt, de végül megtalálta a "sárga köves utat" és egy óriási, kb 3 órás utazás után leszálltunk Waterloo-nál, és visszavonatoztunk kis otthonunkba.
Újdonságok a szobában: hát, hirtelen nagyon megszaladt az újdonságokból lakberendezés terén...
- Polcok: kellett a pluszhely, most már tudjuk hova tenni a különböző fürdőszobás dolgokat, virágokat és egyéb apróságokat
- Új, 55cm-es sík képcsöves sztereó TV
- XBox 360 és Wii (imádjuk!!) Használtan vettük, 1 év garanciával és több mint 10 játék figyel már a polcon.
- Freview box: erre nem tudok sajnos (még) magyar szót, de a lényege az, hogy itt már elindult a digitális műsorszolgáltatás (az analóg 2-3 éven belül meg is szűnik), és több mint 60 csatornát és 23 rádióadást tudunk fogni mindenféle havidíj nélkül. (Ez nem tudom mikor indul el otthon, de a kábeltv lobbik és az elavult médiatörvény nem igazán segítik elő azt, hogy az otthoni m1-rtlklub-tv2 hármason kívül több minden legyen a levegőben. Csitt!)
- Tükörgömb: egy mini, csak a hangulat miatt.
- Digitális óra: a régi tv-ben volt, de az már elköltözött a "bútorraktárba".
Látogatás Crawley-ban: az egyik esőmentes szabadnapon volt ilyen is. Ez a város arról nevezetes, hogy itt innen nem messze dolgozik Ádám és Tomi. Ádám végig dolgozott, sajnos még a split-jében sem sikerült vele találkozni, mert elmentünk a szabadnapos Tomival enni-inni. Vicces volt egy olyan helyet látni, ahol magyar a chef, a pincérnő, egy másik részmunkaidős pincérnő plusz Tomi és Ádám.
Staff-os mulatás: a korbbiakkal ellentétben mostanában egész jó a hangulat és összetartó a bagázs. Egy nagy 7 személyes taxival bevitettük magunkat Basingstoke-ba és beitaloztunk egy olcsó, ám annál zsúfoltabb helyen. Kb éjféltől fél 2-ig voltunk ott, és időről időre egyre kevesebben voltak. Majd gondoltuk átmegyünk a másik tervezett helyre, ami már disco volt, és fél 2-kor azt mondta a biztonságis srác, hogy már nem mehetünk be, mert zárnak. Hehe, otthon ekkor még sorbanállnak az emberek... Az óccsó helyre sem kaptunk már bebocsájtást, így visszautaztunk.
A következő közös terv majd pár nap múlva lesz egy közös, zárás utáni grillezés...
Utolsó kommentek